Nyári táboraink

KINCSKERESŐ TÁBOR

Intézményünk könyvtári egysége évek óta tart elsősorban olvasó, könyv élményeken alapuló táborokat.
Az NKA 208108/00088 pályázat segítségével idén még színesebb programokkal vártuk a táborozókat.
Reszeginé Bacskai Anikó gyermekkönyvtáros szervezésében június 11 - 15. között zajlott Kincskereső - nyári napközis táborunk, amely az olvasás népszerűsítésén és a helyi hagyományok megismerésén alapult. A résztvevő 16 gyereknek különböző programokon volt lehetősége a kincskeresésre: a Hajdúdorogi Hagyományörző Íjász Egyesület közreműködésével megismerkedtek az íjászkodás rejtelmeivel, a kenyér történetével a közös kenyérsütés alkalmával, illetve a Kendereskerti kiránduláson, ahová kisvonattal utaztak. Nap végére aranytallérokkal tömték tele tarisznyájukat, melyet a tábor utolsó napján tartott vásáron elkölthettek.
A tábor programjai játékosan alapozták meg és erősítették tudásukat a hagyományok körében, segítettek az olvasás megszerettetésében. A Dési Viktória pszichológus vezetésével tartott foglalkozások pedig hozzájárultak az önmagukban levő kincsek megismeréséhez, a társas kapcsolatok építéséhez is.

 

 
www.nka.hu



 

TÚL AZ ÓPERENCIÁN TÁBOR

2022. augusztus 8-án, Kalóz Fruzsina muzeológus szervezésében vette kezdetét Túl az Óperencián címmel öt napos múzeumi táborunk, melynek során a népmesék köré igyekeztünk változatos és izgalmas programokat építeni.
A hét folyamán négy csapat versengett egymással, hogy a legtöbb aranytallért gyűjtse be. A tallérokért azonban meg kellett küzdeni: összemérték az erejüket különböző népi játékok formájában, illetve bizonyíthatták kitartásukat a sorverseny során.
Szórakozva, játékos formában számos új információval gazdagodtak a gyermekek a népmesékkel kapcsolatban. Elméleti tudásukat kamatoztathatták a Tündérlesen társasjáték során, illetve az Elvarázsolt Erdőben, ahol a kincsesláda kulcsáért küzdöttek meg a csapatok. Kézműves tevékenységként nemez technikával varázskarkötőt, és papírból készült Békakirályt alkottak a gyermekek.
A jó időt kihasználva igyekeztünk kilépni a múzeum falai közül. Sokat játszottunk a szabadban, meglátogattuk a településünk Tájházát is, illetve lovaskocsira ültünk, hogy bejárjuk a „nagy nánási határt”.
Az utolsó napot piknik hangulatban töltöttük a Múzeum kertjében. Míg a tűzhelyen főtt a kőleves és sült a fánk, addig citera bemutatón, közös éneklésen és néptánc tanításon vettek részt táborozóink.
A hét során igyekeztünk feldolgozni egy, a gyermekek által kedvelt népmesét. Sok-sok gyakorlással készült el a kis tábori produkciónk, „Mint sót az ételben” címmel, amelyet a tábor záró programjaként előadtunk a szülőknek.

 

 

 

További híreink