Lipinka Tudásmegosztó Műhely

2022. október 24-én a Lipinka Tudásmegosztó Műhely Hagyományismereti foglalkozások az óvodai mindennapokban címmel szakmai napot tartott a Hajdúnánási Városi Óvoda pedagógusainak.
A rendezvény első részeként a játékos megismerkedés után Szüreti gyermekfoglalkozást tekinthettünk meg, mely változatos módszervilággal kalauzolta a nagycsoportos óvodásokat a szüret csodálatos és sokszínű világába fogyó-gyarapodó-, illetve visszhangjátékok, mondókák, ismert dallamok és sok-sok szerethető néptáncos alapmotívum segítségével.
A második rész az óvodapedagógusokhoz szólt, melyben megismerkedhettünk magával a Lipinka program öt alappillérével, népszokásokkal, népi játékokkal és mondókákkal, kézművességgel, élőszavas mesemondással és a játékos néptáncoktatás lehetőségeivel is az óvodában.
Az előadók hangsúlyozták a játék, mint alapvető szükséglet fontosságát, interaktív módon mutatták be a testsémafejlesztő játékokat, valamint bepillantást nyerhettünk a Lipinka tartalmakba a játékfűzések, bemutatók összeállításának főbb szempontjait is érintve, miközben megtanultuk honlapjuk gyakorlatban történő használatát is. 

Lipinka Tudásmegosztó Műhely oldala: https://www.lipinka.hu/

A rendezvény a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00266 "Gyökereink 1. - tudásélmények támogatása a helyi identitás és generációs híd erősítésére" című pályázat keretein belül valósult meg.

 

     
 

 

További híreink