Hírek

Szép Magyar Beszéd 2019

2019. február 15. 11:02
Címkék: általános

2019. február 14-én idén is megrendezésre került a Szép Magyar Beszéd szépkiejtési verseny város környéki fordulója. Hajdúnánásról három iskola, Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium, Református Általános Iskola és Óvoda és a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium, valamint a Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskola és a Görbeházi Széchenyi István Általános Iskola­képviseltette magát a megmérettetésen, melyen 5-6 osztályos, valamint 7-8. osztályos kategóriában hallgatta meg a zsűri a diákokat. Most is, mint minden éveben, a verseny két fordulóból állt. Az első fordulóban a a tanulóknak egy szabadon választott, jól begyakorolt szöveg, a második fordulóban pedig egy a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság által kijelölt kötelező, ismeretlen szöveg felolvasása volt a feladatuk.­
A zsűri elnöke, mindkét korcsoportnál Bakóné Papp Tünde a Debreceni Pedagógiai Oktatási Központ szaktanácsadója volt. A zsűrizésben segítette őt Szabóné Mezei Etelka intézményünk egykori vezetője és Horváth Tamara a BSZC Csiha Győző Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusa.
Az értékelésnél elsősorban a szöveghűség és a hangképzés, hangsúlyozás volt a fő szempont.

5-6. osztályos korcsoport nyertesei:
I. helyezett: Szabó Sára – Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium­
II. helyezett: Szűcs Katinka - Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium
III. helyezett: Fekete Zsombor - Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium

7-8. osztályos korcsoport nyertesei:
I. helyezett: Tóth Panna - Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium
II. helyezett: Tóth Hanna - Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium
III. helyezett: Zámbó Jázmin - Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium

2019. április 5-7-én, Kisújszálláson megrendezésre kerülő Szép Magyar Beszéd regionális fordulóján
Tóth Panna, Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium tanulója képviseli területünket.

A helyezetteknek ezúton is gratulálunk, és sok sikert kívánunk Tóth Pannának a következő fordulóhoz!

A hírhez kapcsolódó galéria: