KUTAKODÓ című helyismereti játékunk lezárult. Most elérhetővé tesszük az összes kérdést, megoldásokkal együtt.
Akik nem vettek részt a vetélkedőn, de szeretnék, tesztelni tudásukat Hajdúnánásról, most megtehetik.
A válaszokat elrejtettük. A megfejtéseket a "Megoldás" felirat mellett olvashatják. A felirat akkor lesz látható, ha az egér bal gombját lenyomva tartva kijelölik a feliratot.
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!
______________________________________________________________________________________________
1. kérdése
Hajdúnánási születésű író, aki fiatalon elkerült szülővárosából, de élete végéig hű maradt hozzá.
Műveinek nagy része Hajdúnánásról, a hajdúságról szólnak. Ki Ő?
Megoldás: Móricz Pál
______________________________________________________________________________________________
2. kérdése
A Hajdúnánási Újság 1944 őszén megszűnt, és közel két év után,
1946. júliusában jelent meg újra, de már más címen.
Mi volt az új címe a lapnak?
______________________________________________________________________________________________
3. kérdése
Mi a címe, annak a nánási kiadványnak, amely a hajdúnánási Csiha-malom történetéről szól?
(A képre kattintva az eredeti borítót láthatják, tehát a megoldást!)
______________________________________________________________________________________________
4. kérdése
A kép 1930-as években készült. Melyik utcarészlet látható a képen?
______________________________________________________________________________________________
5. kérdése
A város melyik épületét díszíti a képen látható gipszből készült rózsa?
Megoldás: Városháza
______________________________________________________________________________________________
6. kérdése
A fotó 1910. július 15-én készült. Kiket ábrázol a kép?
Megoldás: 1948-49-es honvédeket
______________________________________________________________________________________________
7. kérdése
Mi volt a Nikodémusz utca neve a II. világháború előtt?
Megoldás: Garai utca
______________________________________________________________________________________________
8. kérdése
Kinek a művéből vettük az alábbi idézetet?
„Ott, ahol én nevelkedtem,
nincsen ottan ősi vár,-
parasztházak, füves utcák,
nyári por és őszi sár:
bárhová is néz a szem szét,
síkság, síkság – egyre megy,
csak a szőllőskert aljából
kéklik a tokaji hegy.”
Megoldás: Gulyás Gábor
______________________________________________________________________________________________
9. kérdése
Melyik az az épület, mely kezdetben Takarékpénztár és Kaszinóként funkcionált?
Megoldás: Helytörténeti Gyűjtemény épülete
______________________________________________________________________________________________
10. kérdése
Ki volt a városunk polgármestere 1884-1915 között?
Megoldás: Csohány László
______________________________________________________________________________________________
11. kérdése
Melyik épület bejárata fölött látható?
Megoldás: Kollégium
______________________________________________________________________________________________
12. kérdése
Kinek a tervei alapján építették a városházát?
______________________________________________________________________________________________
13. kérdése
„Ady halk szavú utóda”, tragikus sorsú költőnk. Ki Ő?
______________________________________________________________________________________________
14. kérdése
Mi áll ma a képen látható épületek helyén?
Megoldás: Mozi melletti épületsor -> OTP, Korona Patika és Dominó
(Kattintson a sötétkék, dőlt feliratra, hogy a 2013-as állapotban megtekintse ezt az utcaszakaszt: Utcarész 2013-ban.)
______________________________________________________________________________________________
15. kérdése
Fodor Gáborné született Soós Sára 1891.12.24-én házát az egyik helyi iskolának adományozta.
Ez az épület még ma is áll. Hol található?
Megoldás: Bocskai u. 20.
______________________________________________________________________________________________
16. kérdése
A fotón látható épületet a helytörténeti adatok szerint 1910 táján építtette Berencsi Gyula a fia, Dr. Berencsi Gyula számára.
Az épület formavilágában az utcai homlokzaton a barokk, az udvari homlokzaton a klasszicista stílusjegyek dominálnak.
Hol található városunkban ez az épület?
Megoldás: Hajdúnánási Óvoda Szivárvány Tagintézménye (Nikodémusz u. 17-21.)
______________________________________________________________________________________________
17. kérdése
A képen látható épület lebontásra került.
Hol, melyik utcán állt az épület és milyen funkciója volt?
Megoldás: Posta (Kossuth utca)
(Kattintson a sötétkék, dőlt feliratra az eredeti fotó megtekintéséhez.)
______________________________________________________________________________________________
18. kérdése
A képen látható páfrányfenyőből 3 került városunkba.
Kettő közülük még ma is él: az egyik a városunk főterén található, 1984 óta védett.
Hol található a párja?
Megoldás: Attila utca, a volt óvoda kertjében
______________________________________________________________________________________________
19. kérdése
Melyik épületen található a városunk címere?
Megoldás: Kéky Lajos Városi Művelődési Központ
______________________________________________________________________________________________
20. kérdése
Mikor és milyen alkalomból készülhetett a kép?
Megoldás: 1905-ben Kossuth szobor avatás
______________________________________________________________________________________________
A játék 2020. május 22-én lezárult!
Játékszabályzat
(Megtekintéséhez kattintson a feliratra!)