Idézetek könyvekből hétköznapokra
2020.06.26. (péntek)
"Élj úgy, mint akinek minden lépését áldás kíséri. Élhetsz úgy is, mint aki elátkozott. De akkor átkozott leszel. Viszont: hogy élhettél és munkálkodhattál, történjék bármi is, mindenképpen áldás volt; s azért volt áldás, mert elátkozott mivoltodban is képes voltál észrevenni az élet nagy esélyeit."
Kertész Imre: Valaki más
2020.06.25. (csütörtök)
„De hiszen aranynál többre becsülhetjük méltán a buzakalászok magját, melynek lisztjéből az imádságba foglalt napi kenyér sül…”
Móricz Pál: Az aratáskor
2020.06.24. (szerda)
„Megtanultam, hogy a kincset a szívében hordozza az ember.”
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön
2020.06.23. (kedd)
"Néha éppen az tesz szabaddá, amitől a legjobban félsz."
Cecelia Ahern
2020.06.22. (hétfő)
"Ha nem is szimatolgatom túlságosan, hogy mit várnak tőlem, azon bizony eleget töprengek, amit magamtól várok."
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
2020.06.19. (péntek)
„Ha megfeledkezel magadról, azzá válsz, amit csinálsz, tehát cselekvésed tiszta, spontán, és mentes minden ambíciótól, gátlástól és félelemtől.”
Dan Millman: A békés harcos útja
2020.06.18. (csütörtök)
„A világon semmi sem csillog örökké.”
Erin Watt: Papír hercegnő
2020.06.17. (szerda)
„… a költői, müvészi hajlandóság és érzék minden magyar szivvel együtt születik…”
Móricz Pál: Magyar tanya
2020.06.16. (kedd)
"Minden cselekedet következményei benne vannak magában a cselekedetben."
George Orwell: 1984
2020.06.15. (hétfő)
„Mindegy, akármilyen erősnek látszunk is, mindig van valamilyen rejtett gyengeségünk, és lehet, hogy végül ez lesz a vesztünk. Minden erővel együtt jár egy gyengeség, és fordítva.”
Dan Millman: A békés harcos útja
2020.06.12. (péntek)
„Talán nem is létezhet öröm ezen a bolygón anélkül, hogy vele egyenlő mértékű fájdalom ne szülessen a kiegyensúlyozásához egy ismeretlen mérlegen.”
Stephenie Meyer: A burok
2020.06.11. (csütörtök)
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
Tamási Áron: Ábel Amerikában
2020.06.10. (szerda)
„Én nem felelhetek ma annak a valakinek a tetteiről, akit húsz esztendővel ezelőtt az én nevemen hívtak.”
Kaffka Margit: Színek és évek
2020.06.09. (kedd)
„…az évszázados keservek felgyöngyöznek a borból is, ezért vigadozunk mi sirva még a békés időn is.”
Móricz Pál: Kis üst
2020.06.08. (hétfő)
„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”
Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél
2020.06.05. (péntek)
„Mindenkinek van múltja, de a múlt már elmúlt. Az ember tanulhat belőle, de meg nem változtathatja.”
Nicholas Sparks: Menedék
2020.06.04. (csütörtök)
„Ha az ember fejjel rohan egy pszichikai falnak, vajon pszichikai horzsolásai lesznek?”
Cassandra Clare: Csontváros
2020.06.03. (szerda)
„Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével.”
Kosztolányi Dezső: Édes Anna
2020.06.02. (kedd)
„Az emberek mindig akarnak valamit, aztán az ellenkezőjét akarják, de azért egy kicsit talán mégis másképp, a végén pedig megsértődnek, amiért a másik nem érti, hogy tulajdonképpen nem is azt akarták, amit mondtak.”
Erlend Loe: Doppler hazatér
2020.05.29. (péntek)
„Ha néhanap hazatekinthetek az én fehérremeszelt házsoros hajduközségembe…ilyenkor mintha mindig csak virágos mezőn járnék.”
Móricz Pál: A boglya-kemencze mellett
2020.05.28. (csütörtök)
"Ha a világ tökéletes volna, nem lenne szükség bocsánatkérésre. De mivel ez egy tökéletlen világ, tudnunk kell bocsánatot kérni."
Gary Chapman: A bocsánatkérés 5 nyelve
2020.05.27. (szerda)
„Többet ér baráttal a szegénység porában feküdni, mint ellenséggel együtt a hatalom trónján fényleni.”
Jókai Mór: És mégis mozog a Föld
2020.05.26. (kedd)
„Az a bizonyos Fortuna asszonyság nagyon szeszélyes menyecske, de meg vak is, nem látja, mit cselekszik, s azt se tudja, kit taszít el, kit emel föl.”
Miguel de Cervantes: Don Quijote
2020.05.25. (hétfő)
"Mindenkinél van egy ok, ami élteti."
Tom Rob Smith: A 44. gyermek
2020.05.22. (péntek)
"Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni."
J. K. Rowling: Harry Potter és a Bölcsek köve
2020.05.21. (csütörtök)
„Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.”
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
2020.05.20. (szerda)
„Az emlék titokzatos vándor. Egyik, másik olykor évekre, sőt évtizedekre is eltűnik előlünk, barangol a feledés kusza őserdejében, majd valaminő képzettársítás rejtélyes ösvényén visszatér, s bekopogtat tudatunk ajtaján.”
Vihar Béla
2020.05.19. (kedd)
„Bizalmas nagy jóakaró uraim, kedves lelkeim, higyjétek meg, a tisztesség, a becsültetés olyan, mint a fehér szárnyú lepke bogár, sokszoron elkerüli a hívalkodó tűzi liliomot, de rászáll a bokor tövében rejtőző szerény ibolyára.”
Móricz Pál - Szabad hajduk
2020.05.18. (hétfő)
„Egy igazi könyvszerető ember nemcsak olvassa a könyvet. Hanem szereti is.”
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet
2020.05.15. (péntek)
„A remény nem törött szárnyú madár, s a valóságot megálmodni szabad, sőt szükséges is.”
Fekete István: Tüskevár
2020.05.14. (csütörtök)
"Amilyen az érdem, olyan a tisztesség!"
Gogol: Magatokon röhögtök!
2020.05.13. (szerda)
„A kő nem lesz könnyebb, ha pehelynek nevezem és az ember sem jobb, ha istennek hívom.”
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő
2020.05.12. (kedd)
„A boldogság az egyetlen képesség, ami számít. És a boldogságot nem nyerheted el; a boldogság talál meg téged, de csak akkor, ha minden másnak megadod magad.”
Dan Millman: A békés harcos útja
2020.05.11. (hétfő)
„Magad azzal ékesíted, ha elmédet élesíted.”
J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál Ereklyéi
2020.05.08. (péntek)
"Semmi sem a sajátod azon a néhány köbcentin kívül, ami a koponyádban van."
George Orwell: 1984
2020.05.07. (csütörtök)
"Maradj a jelenben. Semmit sem tehetsz, hogy megváltoztasd a múltat, a jövő pedig soha nem lesz pontosan olyan, amilyennek tervezed vagy reméled."
Dan Millman: A békés harcos útja
2020.05.06. (szerda)
"Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. Nem a hangod, hanem amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel ebben a testben, hanem az, amit teszel vele. Te vagy gyönyörű."
Stephenie Meyer: A burok
2020.05.05. (kedd)
"Az otthon nem egy épület, nem is egy utca vagy egy város. Az mind csak tégla és vakolat. Az otthon az, ahol a családunk van."
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú
2020.05.04. (hétfő)
"Amikor a kezembe veszek egy könyvet vagy egy dokumentumot a múltból, több száz éve élt emberekkel hadakozom. Megvannak a titkaik és a rögeszméik, mindaz, amit nem akarnak vagy tudnak felfedni."
Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve
2020.04.30. (csütörtök)
„Nem az számít, hogy minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel.”
J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz serlege
2020.04.29. (szerda)
„Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: >>Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok...<< - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: >>Láttam egy százezer frankot érő házat.<< Erre aztán fölkiáltanak: >>Ó, milyen szép!<<”
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
2020.04.28. (kedd)
„Sötétség nélkül semmi jelentősége nem lenne a világosságnak.”
Fekete István: Tündérvár
2020.04.27. (hétfő)
„Élj merészen. Feszegesd a határaidat. Ne érd be kevéssel.”
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek
2020.04.24. (péntek)
„Hiszünk a hétköznapi bátor tettekben és a bátorságban, amely arra készteti az embereket, hogy álljanak ki egymás mellett.”
Veronica Roth: A beavatott
2020.04.23. (csütörtök)
„Minden földlakónak űrutazást kellene tennie, legalább egyszer az életben, és alaposan az eszébe vésnie, hogyan fest idefentről a légkör. Talán akkor jobban vigyáznának arra a vékony kis burokra, ami az életüket jelenti.”
Bernd Flessner: Ifjabb Tom kapitány 1 – Egyedül az űrben
2020.04.22. (szerda)
„Az élet ajándék. Ne felejts el élni!”
Nicola Yoon: Minden, minden
2020.04.21. (kedd)
„Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal…Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.”
George R. R. Martin: A tűz és jég dala 5. – Sárkányok tánca
2020.04.20. (hétfő)
„Mert a dolgok rendbe tudnak jönni, és ha ad nekik egy esélyt, általában rendbe is jönnek.”
Stephen King: Agykontroll
2020.04.17. (péntek)
„Ó, te áldott Hajduság, de különös világ voltál te mindig, a sikvonalú pusztán…”
Móricz Pál: A rejtelmes Alföld, 1926., Szórós Csuri Jakabék
2020.04.16. (csütörtök)
„Azt a legnehezebb befejezni, amit el sem kezdesz.”
J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
2020.04.15. (szerda)
„Nem számít, hol vagy, ha könyvek vesznek körül, félig-meddig máris otthon érezheted magad.”
Lev Grossman: A varázslók-trilógia 3. - A varázsló birodalma
2020.04.14. (kedd)
„Maradjatok meg embernek, önállónak, a tökéletesedés lehetősége bennetek rejlik!”
Bakti Viktor: Integrálva
2020.04.13. (hétfő)
„Döbbenetes az ember mennyit képes a semmin törni a fejét.”
Kristin Cashore: A garabonc 3. – Keserkék
2020.04.10. (péntek)
„De hiszen aranynál többre becsülhetjük méltán a buzakalászok magját, melynek lisztjéből az imádságba foglalt napi kenyér sül…”
Móricz Pál: A fergetegből, 1917. - Aratáskor
2020.04.09. (csütörtök)
„Aki nem tanul a múltból, köteles lesz megismételni.”
Stephen King: Atlantisz gyermekei
2020.04.08. (szerda)
„…a tett szebben szól ezer szónál.”
Cecelia Ahern: A Vétkes
2020.04.07. (kedd)
„…élj merészen. Feszegesd a határaidat. Ne érd be kevéssel.”
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek
2020.04.06. (hétfő)
„...ami ma még természetfeletti, az holnap tudomány.”
Agatha Christie: Bűbájos gyilkosok
2020.04.03. (péntek)
„Minden emberi bölcsesség belefér e szavakba: Várni és remélni!”
Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
2020.04.02. (csütörtök)
„Vicces, hogy olykor olyan dolog miatt aggódunk egy csomót, amiről végül kiderül, hogy igazából semmiség.”
R. J. Palacio: Az igazi csoda
2020.04.01. (szerda)
„...a költői, müvészi hajlandóság és érzék minden magyar szivvel együtt születik…”
Móricz Pál: A fergetegből, 1917. - Magyar tanya