Nánási ki kicsoda - "J"

#

Dr. Jakubovich Endre Jóna András
- Jámbor Kálmán Jóna Gábor
Ján Boglárka Jóna Mátyás
Ján Fruzsina Dr. Juhász Endre
Jenei Magdolna Juhász János
Jókay Lajos Juhászné Dr. Szécsi Anna Mária

 

 

 

 

 

 

 

#


Dr. Jakubovich Endre orvos
(1911. február 28., Budapest – 1974., Hajdúnánás)
Értelmiségi szülök gyermekeként – édesapja tanár, iskolaigazgató volt – elemi és középiskoláit Budapesten végezte. Orvosdoktori diplomát is Budapesten szerzett 1937-ben. Diplomája megszerzése után különböző kórházakban – ingyen – dolgozva sajátította el a belgyógyászati ismereteket. Magánorvosként praktizált Nyíregyházán 1943-ig, ekkor behívták katonai szolgálatra. A háború befejezéséig főhadnagyként vett részt a második világháborúban. 1945. augusztus 1-jén elhurcolták a Szovjetunióba, ahonnan három hadifogság után került haza. Nyíregyházán kapott állást, mint körzeti orvos. 1957-ben megfosztották katonai rangjától, éreztették vele „osztályidegen” mivoltát. 1959-ben költözött családjával Hajdúnánásra, ahol körzeti orvosként dolgozott. Jó felkészültségű orvos volt, betegei szerették. 1974-ig – váratlanul bekövetkezett haláláig – szolgálta hajdúnánási betegeit. Sírja a hajdúnánási köztemetőben található.  

[Forrás: Nánási Kalendárium (2003)]

 

 

▲ Az oldal tetejére ▲
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________


 

#

Jámbor Kálmán tanító
(1873., Hajdúnánás - ?)

Középiskoláit Hajdúnánáson, a tanítóképzőt Debrecenben végezte. A képző elvégzése után egy évig tanított Hajdúhadházon, majd 38 évig a hajdúnánási Református Elemi Iskola tanítója volt. 1931-ben vonult nyugállományba. Életében az alábbi tisztségeket töltötte be: a helyi ref. elemi iskola gondnoka, a helyi dalára tb. Jegyzője, a helyi Református Egyházi Tanítóegyesület alelnöke, a Tanügyi Bizottság tagja, a Magyarországi Tanítók Országos Szövetségének igazgatósági tagja. Természettan címmel elemi iskolai tankönyvet írt. 1930-ban megkapta a MTA Wodianer-díját.
[Forrás: Hajdúnánási Almanach (2000)]

 

 

 

▲ Az oldal tetejére ▲
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________


 

#


Ján Boglárka gordonka- és kamaraművész, gordonkatanár
(
1978. május 24., Hajdúböszörmény - )
Szülei: Ján András és Dráviczky Eszter Csilla.
Tanulmányai: Makláry Lajos Általános Iskola - Hajdúnánás, Kodály Zoltán Zeneművészet Szakközépiskola, gordonka szak - Debrecen. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriuma, gordonka-, kamaraművész szak.
Főiskolai tanulmányok alatt a Szegedi és Pécsi Szimfonikus Zenekarokban zenekari művészként dolgozott. A Pécsi Szimfonikus Zenekarral számos külföldi hangversenyen szerepelt, Franciaországban, Hollandiában, Olaszországban, Ausztriában és Németországban. 1997-2000 között szerepelt a Pécsi Zenei Fesztiválon. 1999. január 31-én szólótestje volt a Pécsi Dominikárus Házban.

[Forrás: Hajdúnánási Almanach (2000)]
AZ ADATOK FRISSÍTÉS ALATT ÁLLNAK!
 

 

 

▲ Az oldal tetejére ▲
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
 

#


Ján Fruzsina brácsaművész, középiskolai tanár
(1971. szeptember 21., Hajdúnánás - )
Szülei: Ján András és Dráviczky Eszter Csilla. Házastársa: Zagyi Nándor idegenforgalmi menedzser.
Tanulmányai: 2. Számú Általános Iskola - Hajdúnánás. Állami Zeneiskola - Hajdúnánás. Bartók Béla Zeneművészeti Főiskola - Debrecen.
Főiskolás kora óta játszik különböző szimfonikus és kamerazenekarokban. Tagja volt a Debreceni Csokonai Színház operazenekarának, a Debreceni Bach Kollégiumnak, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarnak, a Sándor Frigyes Kamarazenekarnak, a MRT Szimfonikus Zenekarának. 1997-ben költöztek Pécsre, itt a Pécsi Szimfonikus Zenekarban dolgozik brácsa- szólamvezetőként. A pécsi Művészeti Szakközépiskola tanára. Rendszeresen fellép szóló- és kameraesteken.

[Forrás: Hajdúnánási Almanach (2000)]
AZ ADATOK FRISSÍTÉS ALATT ÁLLNAK!
 

 

 

▲ Az oldal tetejére ▲
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

#

Jenei Magdolna népművelő, művelődési központ és könyvtárigazgató, gyámügyi szakügyintéző
(
1964. június 5., Hajdúnánás - )
Szülei: Jenei László és Kállai Zsófia.
Tanulmányai: 4. Számú Általános Iskola - Hajdúnánás. Fazekas Mihály Gimnázium - Debrecen. Bessenyei György Tanárképző Főiskola, népművelés szak - Nyíregyháza. Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola, marketing kommunikációs szakközgazdász - Budapest. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, kulturális menedzser szak - Budapest.
1982 és 1983 között I. Számú óvodai egységben dolgozott. 1983. május 1-től a hajdúnánási Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója volt. Jelenleg gyámügyi szakügyintézőként dolgozik.
Két publikációja jelent meg a Mesterség és Művészet című folyóiratban: A hajdúnánási szalmakalap (1999., 2. sz.), és a Hajdúnánás, az aranyszalma városa kötetben.
Róla: Hajdúnánási Újság, Hajdú-Bihari Napló, Helyi Televízióban riportok 1995 óta, Petőfi Rádióban a Péntektől péntekig című rovatban, RTL Klub televíziós csatorna Jó Reggelt! című magazínműsorban.

[Forrás: Hajdúnánási Almanach (2000)]
AZ ADATOK FRISSÍTÉS ALATT ÁLLNAK!
 

 

 

▲ Az oldal tetejére ▲
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

#


Jókay Lajos gimnáziumi tanár, író
(1874. márcus 22., Budapest - 1944. október, Budapest)
Középiskoláit Pápán és Debrecenben, az egyetemet Budapesten végezte, ahol tanári oklevelet szerzett görög-latin szakon. Hajdúnánásra 1900-ban került, 1901 őszétől kinevezett, rendes tanár. Harminc évig tanított a gimnáziumban, ahol tagja volt a gimnáziumi igazgatótanácsnak. Vezette az intézmény könyvtárát, rendszeresen jelentek meg írásai a Hajdú-Nánási Újság hasábjain, 1936-1939 között szerkesztette is azt. Novellái, karcolatai legnagyobb számban a Budapesti Hírlapban, a Szózatban és a Napkeletben jelentek meg. Egyetlen önálló kötete 1907-ben jelent meg. Ötven év előtt címmel. Nyugállományba vonulása után azonnal Budapestre költözött, ahol 1944 őszén tragikus körülmények között halt meg.

[Forrás: Hajdúnánási Almanach (2000)]

 

 

 

▲ Az oldal tetejére ▲
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
 

#


Jóna András hivatásos katona, alezredes
(
1950. március 27., Hajdúnánás - )
Szülei: Jóna András és Murvai Katalin. Felesége: Jóna Andrásné, rajzoló szabász. Gyermeke(i): András (1977) és Zsolt (1979).
Tanulmányai: Alapfokú tanulmányait Hajdúnánáson végezte. Szakközépiskolába Gyöngyösön járt. Katonai Főiskola - Budapest. Katonai Akadémia - Budapest.
1972-től hadnagyi rendfokozatban szakaszparancsnok Cegléden. 1973-ban 10 hónap külszolgálatot teljesített Dél- Vietnamban a Nemzeti Ellenőrző és Felügyelő Bizottság tagjaként, mint katona. Feladatuk a Párizsi Egyezmény betartásának ellenőrzése volt. 1974 és 1979 között századparancsok, majd törzstiszt Cegléden. 1979 és 1982 között a Katonai Akadémia hallgatója Budapesten. 1982-től 1985-ig híradó zászlóalj törzsfőnök Cegléden. 1985 és 1990 között parancsnok a híradó zászlóaljnál Cegléden. 1990-től 1995-ig a Főhírközpont törzsfőnöke Budapesten. 1995 és 1999 között a HM Fegyverzet Ellenőrzési Hivatal osztályvezető helyettese. 1999 decemberétől a NATO Európai Stratégiai Főparancsnokságán teljesít szolgálatot Belgiumban. 1994-ben 3 hónapos NATO törzstiszti tanfolyamon vett részt Hollandiában, 1996-ban 6 hónapos német nyelvtanfolyamon Németországban.
Kitüntetései: 12 katonai kitüntetés tulajdonosa. 

[Forrás: Hajdúnánási Almanach (2000)]
AZ ADATOK FRISSÍTÉS ALATT ÁLLNAK! 

 

 

▲ Az oldal tetejére ▲
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

#

Jóna Gábor orvos
(1920. március 13., Hajdúnánás – 1968. február 23., Debrecen) 
Az egyetemet Debrecenben végezte, majd 1945-től a Debreceni I. Számú Sebészeti Klinika röntgen-osztályán működött, mint tanársegéd. A sugaras eljárásokból szakvizsgát tett Budapesten, 1948-ban. 1949-től honvédorvosi minőségben látta el a Debreceni Honvédkórház röntgen-laboratóriumának vezetését. Majd Budapesten működött az akkor megalakult Repülő Orvosi Intézetben. Részt vett a korszerű repülő-egészségügy megszervezésében, sugárvédelmi és biológiai problémák megoldásában. A honvédségtől 1956. január 1-jével tartalékos alezredes-orvosi minőségben leszerelt. Ezután a Debreceni II. Sebészeti klinikán dolgozott adjunktusként, illetve 1960-tól docensként. Igen tevékenyen bekapcsolódott az újonnan létesített Röntgen Klinika megszervezésébe, és 1963. jan. 1-jével annak vezetésére kapott megbízást. Tagja volt a Radiológusok Társasága Elnökségének, annak vezetésére kapott megbízást. Tagja volt a Radiológusok Társasága Elnökségének, az ETT Radiológus szakbizottság elnökségének és több szakbizottságnak. Több mint 30 tudományos közleménye jelent meg bel- és külföldi folyóiratokban. Számos külföldi kongresszuson vett részt, több mint 76 tudományos előadást tartott és több ízben szervezett nagy sikerű tudományos gyűléssorozatokat. Halála előtt élénk tevékenységet fejtett ki a IV. Magyar Radiológus Kongresszus megszervezésében. Értékes munkájával mindenkor bekapcsolódott az ifjúság nevelésébe és a szakorvosképzésbe.
Kitüntetései: Magyar Népköztársaság Érdemérem Ezüst fokozata (1950), Érdemes Orvos (1959).

[Forrás: Hajdúnánási Almanach (2000)]

 

 

 

▲ Az oldal tetejére ▲
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

 

 

óna Mátyás földbirtokos
(1874., Hajdúnánás - ?)
Ragadványneve: "milliomos Jóna"
Iskoláit Hajdúnánáson végezte. 1897-től saját birtokán gazdálkodott. Az I. világháborúban a 30. honvéd gyalogezrednél a szerb és az olasz harctéren teljesített szolgálatot.
Életében az alábbi tisztségeket töltötte be: a Gazdasági Egyesület elnöke, megyebizottsági póttag, a Hajdúnánási Szeszfőzde, a Téglagyár, a helyi Hangya Szövetkezet igazgatósági tagja, a református egyház presbitere.
Felesége Jóna Zsófia volt, akivel 1897. április 13-án kötöttek házasodtak össze Hajdúnánáson.
Házasságukból nyolc gyermek született:
- Gábor fiukat 3 hónapos korában, Mátyás és Mátyás Mihály nevű fiaikat pedig 3 éves korukban elvesztették, míg Julianna (szül.: 1905) nevű lányuk 19 éves korában, tüdővészben hunyt el.
- Mária Zsófia (szül.: 1899)
- Mátyás (szül.: 1907) 
- Erzsébet (szül.: 1909)
- László Mihály (szül.: 1918)
 
[Forrás: Hajdúnánási Almanach (2000), Jóna Sándor közlése]


 

▲ Az oldal tetejére ▲
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
 

 

#


Dr. Juhász Endre orvos, belgyógyász, Hajdúnánás város alpolgármestere
(1952. december 3., Jászapáti - )
Szülei: Juhász László és Antal Ilona. Felesége: Dr. Szécsi Anna, orvos. Gyermeke(i): Endre (1980) és Márta (1983).
Tanulmányai: Általános iskolai tanulmányait Jászszentandráson végezte. Bajza József Gimnázium - Hatvan. Debreceni Orvostudományi Egyetem - Debrecen (1971-1977).
1977-től 1983-ig a DOTE II. Belklinikán egyetemi tanársegéd volt. 1983-tól Hajdúnánáson családorvosként praktizált. Több mint 20 évig önkormányzati képviselőként tevékenyen részt vett Hajdúnánás város közéletében. 2007-től 2019-ig Hajdúnánás alpolgármestere volt.

Tizenhárom szakmai publikációja jelent meg. 
[Forrás: Hajdúnánási Almanach (2000)]
AZ ADATOK FRISSÍTÉS ALATT ÁLLNAK!
 

 

 

▲ Az oldal tetejére ▲
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

#

Juhász János tanár
(1925., Debrecen - 1977.)

Nyírségi parasztcsaládból származott. Gimnáziumi érettségit a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban tett, majd 1951-ben a Debreceni Kossuth egyetemen kapott matematika-fizika szakos diplomát. Még ebben az évben Hajdúnánásra került a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziuma, s itt is tanított egészen nyugdíjazásáig. Tanított matematikát és fizikát, vezetett szakkört, szakmájába vágó városi tanfolyamokat. Évtizedekig foglalkozott a levelező hallgatókkal. Több osztálynak volt osztályfőnöke, akik a mai napig szeretettel emlegetik akkurátus egyéniségét. Évekig volt az iskola pedagógus szakszervezeti titkára. Négy leányából is pedagógusokat nevelt. Utolsó éveit Debrecenben töltötte, ott is temették el.
[Forrás: Hajdúnánási Almanach (2000)]


 

 

▲ Az oldal tetejére ▲
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

#


Juhászné Dr. Szécsi Anna Mária orvos, fül-orr-gégész
(1953. augusztus 18., Debrecen - ) 
Szülei: Szecsi András és Szecsi Emma Zsuzsánna. Házastársa: Dr. Juhász Endre, orvos. Gyermeke(i): Endre (1980) és Márta (1983).
Tanulmányai: Református Gimnázium - Debrecen. Debreceni Orvostudományi Egyetem - Debrecen
A Hajdúnánási Városi Rendelőintézetben dolgozik, mint fül-orr-gégész szakorvos.

[Forrás: Hajdúnánási Almanach (2000)]
AZ ADATOK FRISSÍTÉS ALATT ÁLLNAK! 
 

▲ Az oldal tetejére ▲