Az okos kos Kányádi Sándor meséiből és verseiből az ember és természet kapcsolatára, az emberi tevékenység, munka létmeghatározó jeleire figyelve készült a válogatásunk, elsősorban 8-10 éves gyerekek számára, akik már életbevágó kérdéseket tesznek fel. A szövegeket olvasva nemcsak szórakozásra, hanem életvezető válaszokra is lelhetnek a világra éhes gyerekek. Az ismeretlen vagy szokatlan kifejezéseket olvasóbarát jegyzetekkel magyarázzuk meg. Az okos kos című kötet a 6-8 éves korosztálynak szánt Világgá ment a nyár című válogatás folytatása. A sorozat harmadik részeként az emberi kultúra és történelem, emlékezet témakörében tervezünk válogatást a 10-12 éves korosztály számára.
A titkos út- Gyerekversek és mesék kicsiknek Nemes Nagy Ágnes gyerekversei és meséi két kötetben összegyűjtve jelennek meg. Ebben az elsőben az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló művei szerepelnek, a legkisebbeknek szóló, korábban különálló leporellóként megjelent képeskönyvek versei, többek között a Ki ette meg a málnát? és a Mit látunk az utcán?
Ha valaki egyszer rám talál A Nánási Füzetek című kiadványsorozat 33. kötete. A tragikusan fiatalon elhunyt Maghy Zoltán válogatott versei mellett a könyvben megtalálható a költő leszármazottjának, Dr. Kováts Zoltánné Pauliny Gizellának köszöntője, valamint Buczkó József és Vékony Gábor tanulmánya a költő életéről, költészetéről.