Maghy Zoltán Emlékház és Pituk Galéria

 

Maghy Zoltán

Maghy Zoltán Hajdúnánáson született 1907-ben jómódú családban, Maghy Lajos és Fejes Juliánna hatodik gyermekeként.  Az elemi iskola négy osztályát szülővárosában végezte. A gimnáziumot a debreceni református kollégiumban kezdte, de egy év után átiratkozott a hajdúnánási gimnáziumba (a mai Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumba). 15 évesen elkapta a tüdőbajt egyik osztálytársától, ezért a gimnázium 6. osztályától kezdődően magántanulóként folytatta az iskolát. Szülei gyakran küldték szanatóriumi kezelésekre külföldre is, de állapotában tartós javulás nem következett be. 1925-ben beiratkozott a szegedi egyetem jogi karára. 1930-ban megszerezte a diplomát, állapota rosszabbodott és decemberben elhunyt.

Rövid élete megakadályozta abban, hogy megtalálja egyéni költői stílusát, Vajda János és Ady Endre költészete volt rá a legnagyobb hatással. Az Alföld porában című verseskötete 1973-ban jelent meg. A Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény gondozásában 2022-ben Ha valaki egyszer rám talál címmel újabb verseskötete jelent meg, melyben Buczkó József és Vékony Gábor tanulmánya mellett a költő több mint 100 verse olvasható.

1973-ban a Maghy család Jókai utcai házának falán a költő tiszteletére emléktáblát avattak, majd 2020-ban egy pályázat keretében a felújított házban egy kisebb emlékkiállítás nyílt a költőről. A kiállításban olyan fényképek, illetve eddig csak kéziratban lévő versek is láthatóak, amelyeket a költő unokahúga, Dr. Kováts Zoltánné (született Pauliny Gizella) bocsátott rendelkezésre. A ház többi helyiségében galériát alakítottak ki, melyben Pituk József kiállításai mellett hajdúnánási művészek alkotásait is ki szokták állítani.

 

   

 

Pituk József

Pituk József Viktorián, - az 1960-as években, felesége kívánságára vette fel második keresztnévként a Viktorián nevet - 1906-ban született a szlovákiai Selmecbányán. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult 1928 és 1932 között, ahol mestere Glatz Oszkár volt. 1936-tól 1938-ig Bécsben, majd 1963-65 között Ausztriában élt. 1975-ben elnyerte a Milánói Nagydíjat.
Sokoldalú művész volt, alkotott grafikákat, illusztrációkat készített, tervezett és kivitelezett üvegablakokat, de művészeti munkásságának legfontosabb területe a festészet. Alkotásaiban az életképek, a tájak és a történeti kompozíciók központi jelentőségűek. Művészetét a posztimpresszionista áramvonalhoz sorolhatjuk. Monumentális templomi üvegfestészetével pedig kiemelt helyet foglal el művészettörténetünkben.
2007-ben Nagy József Hajdúnánás városának adományozta Pituk József festőművész képeit (340 műalkotást). Ebből az anyagból 2007. december 12-én nyílt tárlat a Helytörténeti Gyűjteményben.
Az állandó kiállítás 2020 augusztusában új helyre került, a Jókai utcán található Maghy Zoltán Emlékház és Pituk Galéria három termében kapott helyet.
 

    

 

Maghy Zoltán Emlékház és Pituk Galéria
4080 Hajdúnánás, Jókai utca 16.
moricz.helytorteneti@gmail.com
+36-70/445-40-38