Hajdúnánás szőlőskertjeinek kialakulása két nagyobb szakaszban történt. 1707 és 1760 között a város keleti határában osztották ki előbb a Csutkás-, a Vén-, majd a Tégláskertet. Újabb szőlőskert létrehozására több mint egy évszázad múlva került sor, amikor is a település nyugati határában kijelölték az Újszőlő helyét. Ma már csak a Csepűskertet (amely magába olvasztotta a Csutkás- és Vénkertet), valamint az Újszőlőt művelik, mivel a Tégláskert beépítésre került.

Az első ilyen típusú építmény a 18. században épült. Egy 1784-es jegyzőkönyv részlet tanúskodik először arról, hogy a gazdák közösen építtettek csőszkunyhót, mint szolgálati helyet a Tégláskertben (szerszámtárolók korábban is voltak). Továbbá az első - már elbontott - építmény födémgerendáján 17-tel kezdődő szám volt olvasható.

Mivel egészen 1874-ig – az Újszőlő létrehozásáig – a város szőlőskertjei a Dorogi út által kettészelve ugyan, de egy tömegben helyezkedtek el, így feltételezhető, hogy ez a csőszkunyhó a Csepűskert számára is elegendőnek bizonyult. Az időközbeni területnövekedések következtében, valamint az Újszőlőnek a város túlsó oldalára eső helyzete miatt válhatott szükségessé újabbak építése.

Valószínű az első mintájára további négy, komoly hajlékot építettek 1874-77 között: ezekből három a Csepűskertben (egyet a beépítések miatt 1969-ben elbontottak), egy pedig az Újszőlőben található. Az építés évszámát (esetleg az építők nevét) az ajtók fölött a vakolatba karcolták. A házakat úgy osztották el a kertben, hogy mindegyikhez azonos kerülésnyi terület tartozzon. Ráadásul útkereszteződéshez kerültek, így mindenhonnan könnyen elérhetők voltak.

A csőszkunyhókban egy egészen korai, késő középkori és török hódoltságbeli alföldi magyar ház emléke fedezhető fel. Azonos szerkezetű és méretű „típusépületek” voltak, azonos, kelet-nyugatitájolással. A házak falai vályogból készültek, tetőszerkezetük ollólábas szelemenes, a héjazat (az Újszőlőben lévő kivételével, az ugyanis cserepes) felvert nádból készült. A bejáratot a rövidebb oldalon helyezték el, amely egy kifelé nyíló deszkaverécéből és egy befelé táruló vésett ajtószárnyból áll. (A kettőzött megoldás a parasztházak pitarjának téli és nyári ajtajára emlékeztet.)

A kétosztatú építmény első helyisége a padlás nélküli pitar. A szabad kémény alatt a földön is raktak tüzet, de ide nyílt a kemence szája s a pernyelyuk, amelyből szabadon áramlott a füst a kémény felé. Ez, mint közösségi tér funkcionált, a csősz invitálására érkeztek a közelben dolgozók szalonnasütésre, közös öhön főzésre. A bútorok egybeépültek a házzal: nincs külön tűzhely, ágy, pad, polc, ez mind a ház része. Itt található még az úgynevezett szopóka (favödör nádcsővel, ami az egészséges vízivást szolgálta), illetve a nagyméretű kereplő.

A belső szobába, a „házba” csak a csőszök mehettek be, azt vaszárral ellátott ajtó zárta. Legfontosabb berendezési tárgya a boglya formájú kemence. Fekvőhelyül korábban két fadikó, újabban egy-egy nádágy szolgált, köztük egy kisebb asztal és két támlásszék kapott helyet. Fejmagasságban vakablakok láthatók, illetve faszegek, amelyek a ruhafélék felakasztására szolgáltak.

1991-ben a teljesen leromlott csőszkunyhókat Hajdúnánás város önkormányzatának anyagi támogatásával felújították, majd Műemlékvédelmi Felügyelőség közülük hármat műemlék jellegű építménnyé nyilvánított.

Látogatható: