„Minden munkám Hajdúnánásról szól. Ha szólítanak, hogy menjek át a „túlsó partra”, úgy teszem majd azt, hogy tudom: erőmhöz és a lehetőségekhez mérten tettem valamit az oktatás ügyéért, városomért és családomért.” Draviczky Imre

 

Draviczky Imre emlékére
(1928-2006)

 

15 éve, hogy Draviczky Imre tanító, helytörténész itt hagyott bennünket. Munkásságával az egyik legnagyobb kincset adta szülővárosának, annak emlékeit, történeteit, melyeket írásaiban örökített meg, hiszen 21 éven keresztül kutatta a település múltját. 1928-ban paraszti családba született, és testvérei korai halála miatt, egy szem gyermekként nevelkedett. A hajdúnánási elemi iskolai és gimnáziumi évek után a Debreceni Református Kollégium Tanítóképző Intézetében végzett 1947-ben és kapott kántortanítói diplomát két szaktanári -testnevelés és ének - képesítéssel. Fiatal tanítóként a hajdúnánási Református Általános Iskolában kezdte munkáját és ugyanakkor helyettes kántora lett a nagyhírű Makláry Lajosnak, akit sokszor helyettesített istentiszteletek és temetések alkalmával is. 1948-tól, az iskolák államosítása után állami tanító lett. 1951-1954 között a Balázsteleki, az Ormós- és a Nagy tanyai iskolákban tanított, nehéz körülmények között. Közben családi állapota is megváltozott, mivel 1954-ben házasságot kötött Balázsy Irén tanítónővel.1954-től ismét a városban, az I. számú Általános iskolában folytatja a tanítóskodást rövid ideig, mivel a történelem közbe szól. Az 56-os események után alaptalan gyanúval, koholt vádak alapján helyezik át Tiszacsegére. Szerencséjére Tiszavasváriban olyan jelentős volt a tanárhiány, hogy végül az ottani Általános Iskolában kap állást, ahol napközis nevelőként végzi munkáját és naponta jár át vonattal. Az ott töltött 12 évről írja, hogy „a napközis munkakör először ismeretlen terep volt számomra, azonban tervet készítettem. Szeretettel, de keményen fogtam a rámbízottakat. Mivel a napköziben jóval tágabb lehetőség nyílt a nevelésre, mint az iskolában én ezt nagyon jól kihasználtam”. Így lett a büntetés, áthelyezés pályafutásának legszebb 12 éve. Sikeres munkáját már 1960-ban az Országos Napközis konferencián elismerik és az NDK-ba szóló jutalom üdülést kap a Keleti tenger partjára. Ezzel teljesül az a nagy álma, hogy lássa a tengert.

1969-ben szívesen jön haza, amikor hívják az akkor megnyitott 4. Számú Általános Iskolába, ahol 1988-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig, mint napközis nevelő szolgált.

Szolgált, hiszen számára a pedagógus pálya hivatás volt. Mint parasztember gyermeke mindig benne élt a természetben, szerette és diákjaival is igyekezett feltárni, megismertetni, megszerettetni azt. Vallotta, hogy a legmaradandóbb élmény az, melyet valaki a maga szemével lát, a maga fülével hall. Ezért szervezett számtalan kirándulást az iskolások részére, így vált bennük egésszé a földrajz, történelem, irodalom. Ma már azt mondjuk rá, korszerűen, komplex módon adta át a tudást. Sebestyén Miklós tanár úr írta róla: Harmadik osztályosként nekünk ő volt a mindenünk. Hatalmas alakja, zengő szava betöltötte a termet, áhitattal hallgattuk, amit Hajdúnánásról, az itt élő emberekről elmesélt egy-egy szerencsés órában.”

Munkája mellett több minden érdekelte. Megmaradt a zene iránti szeretete, fiatalkorában tagja volt az Iparos Énekkarnak és később is sokszor került elő a hegedűje. Sosem szakadt el a földtől, szeretett kertészkedni, földet művelni, a szőlőjét gondozni.

Még a tiszavasvári pedagógusi évei során kezdte meg a hazai és külföldi turista utak szervezését. Felkészülten, otthonosan kalauzolta a csapatot és mindenhol megtalálta a magyar vonatkozásokat, különösen igaz ez a Felvidékre, ahonnan valamikor felmenői származtak.

Eleinte a keleti tömb országaiba, majd 1976 után három évente nyugatra is eljutottak a buszos kirándulásain résztvevők. Szakmailag is fejlesztette magát, részt vett túravezető képzésen, melyet követően ezüstjelvényes túravezető lett. Többszáz kirándulást vezetett és 19 európai országot járt be. Felejthetetlen élményt, tudást adott át a nagy emberek szülőházához, sírjához, csaták helyszínéhez érve és felidézve az ott történt eseményeket, a történelmi múltat, mélyítve a hazaszeretetet, sokszor könnyet csalva a hallgatóság szemébe.

Nemcsak érdekelte szűkebb környezetének történelme, gazdasága, kultúrája, szokásai, hanem megérlelődött benne a gondolat, hogy összegyűjtse, leírja a város múltjának azon elemeit, melyeket saját maga is ismert vagy megtapasztalt. Így kezdte el a kutató-, gyűjtőmunkát, melyet szabadidejében végzett.

1984-ben Zsuga János (aki maga is vőfélyeskedett) kérte meg, hogy írjon a nánási lakodalmas szokásokról. Ezt a dolgozatot küldte el a Népraji Múzeum pályázatára, mely 1985-ben első díjat nyert. Írásai egyre szaporodtak, mindig talált újabb megörökítésre váró témát. Az összes nagy dolgozata részt vett az Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázaton és mind valamelyik dobogós helyen végzett.

A város 19-20. századi történelme, hagyományai idéződtek fel kutatásaiban. Terep- és levéltári munkával, forráskutatással, személyes gyűjtéssel, interjúkkal alapozta meg a könyvek tartalmát, így ismerte meg és adta tovább a még meglévő, el nem veszett tudást Hajdúnánásról. Művei felbecsülhetetlen értéket tartalmaznak, melyek a mai napig alapot nyújtanak a további kutatóknak. A hétköznapi ember szemével, az egyéni történeteken keresztül örökítette meg a múltat, benne családja és saját emlékeit is. Éppen ezért művei érzelmekkel átfűtöttek, melyben mélyen érződik a szülőváros iránti szeretet. 2000-ben a tedeji templomdombon állíttatott keresztet az elpusztult Tedej falu emlékére. 19 pályamunka, 8 könyv és számtalan cikk mutatja, milyen energiával végezte szabadon választott, helytörténészi munkáját. Kiadott könyvei értékes kincsként sok helyi és elszármazott család könyvespolcán megtalálhatóak. Dolgozatainak kéziratait a család és könyvtár helyismereti gyűjteménye őrzi.

Munkásságáért 1989-ben pedagógus szolgálati emlékérmet, és kiváló társadalmi munkáért kitüntetést, 1996-ban Makláry díjat, 1997-ben aranydiplomát, 2000-ben pedig Sebestyén Gyula emlékérmet kapott.

Az emlékezést saját írásával zárjuk:

„Szinte szégyenkezünk az „ortutaygyulák”, a „kóskárolyok”, a „győrffyistvánok” után valamit is leírni közrendű népünk értékeiből. Azért mégis úgy gondoltuk, véltük, ha legalább egy cseppel is tudjuk gyarapítani népünk rajzát, megtudunk valamit is menteni a veszendőbe menő dolgokból – örülünk annak. Mert bármily nagyszerű kaszás volt hajdan egy arató, bármily igen jó volt a félkezese, mindig szükség volt egy harmatra, hogy aznapra kötelet tudjanak csinálni. Minden munkám Hajdúnánásról szól. Ha szólítanak, hogy menjek át a „Túlsó partra”, úgy teszem majd azt, hogy tudom: erőmhöz és a lehetőségekhez mérten tettem valamit az oktatás ügyéért, városomért és családomért.”

 

Darócziné Bordás Andrea

 

 

Draviczky Imre életéről és munkásságáról, könyveiről Nánási ki kicsoda menüpontunkban is olvashat (kattintson a névre): Draviczky Imre
 

FOTÓALBUM
 

Képek Draviczky Imre Ragadvány és előnevek Hajdúnánás polgárainál és deákjainál című kéziratból (1989):

 

 

                      

 

Draviczky Imre és 4.-es osztálya az 1956/57-es tanévben

 

 

VIDEÓARCHIVUM

 

Sebestyén Gyula Emlékérmet kapott Draviczky Imre (20 éve történt… 2020.07.23.)
Megjelenés ideje: 2000. július
Megjelenés helye: Hajdúnánási Televízió
Megjelenés formátuma: audiovizuális
Téma: Draviczky Imre, XVII. Gyűjtőtalálkozó, néprajzkutatás, Hajdúdorog
Forrás helye: https://youtu.be/oc7CdPaO8rU

 

 

SAJTÓMEGJELENÉSEK

 

Mindenki tanítója volt: Emlékezés a tíz éve elhunyt Draviczky Imrére
Megjelenés ideje: 2016. július 7.
Megjelenés helye: Hajdúnánási Újság, 5. p.
Szerző: (erzsé)
Megjelenés formátuma: nyomtatott, elektronikus
Téma: Draviczky Imre, emlékezés, kiállítás
Forrás helye: http://hnujsag.nanasprocultura.hu/2016/Hajdunanasi_ujsag_2016_07_07.pdf

 

 

Keresztet állítottak Tedej falu emlékére
Megjelenés ideje: 2000. szeptember 15.
Megjelenés helye: Hajdú-Bihari Napló LVII. évfolyam, 217. szám, 6.p.
Szerző: [HBN]
Megjelenés formátuma: nyomtatott
Téma: Draviczky Imre, emlékezés, kiállítás