Válogatás Zágonyi Antal gyűjteményéből

A gyűjtő Zágonyi Antal (1943-2015) kiskorától kezdve kötődött a paraszti világhoz, az állattartáshoz: a II. világháborút követő években nagyapjának a tanyáján nevelkedett, aki egy alkalommal egy magyar tarka kisborjúval és egy kiscsengővel ajándékozta meg. Ezzel az ajándékkal indult útjára egy gyűjtőszenvedély, amely aztán a felnőtté vált Zágonyi Antal életét kitöltötte.

Gyűjteményének első darabjait az 1970-es évek belvizes lakásainak bontási időszakában szerezte meg, amikor sorra kerültek elő a padlásokról a rég elfelejtett pásztoreszközök. Szenvedélyes gyűjtővé idősebb korában vált, ekkor már rendszerezte, s cserélgette tárgyait. Az összegyűlt anyag döntő mértékben Hajdúnánásról került elő, de van közte olyan is, amelyet a hortobágyi vásárokon szerzett be.

A gyűjtemény nem teljes, de szép, értékes keresztmetszetét adja a helyi pásztorkultúra eszközkészletének: 215 darab tárgyból áll, melynek többsége csengő (90 darab) és kolomp (56 darab), mindemellett 16 darab ostor és sok más a pásztorkultúrához köthető régi és új tárgy lelhető fel benne.

Ebből a gazdag gyűjteményből láthatnak egy válogatást, amelyet igyekeztünk úgy összeállítani, hogy mind méretben, mind pedig időben bemutassa a kolompok és csengők változatosságát.

A kiállítás megtekinthető: Hajdúnánás, Kendereskert - Portéka ház