Nánási képtár

 

Hajdúnánás főtere

Hajdúnánás főtere (1900 táján)
A képen látható a régi és az új városháza épülete,
valamint valószínűsíthetően a régi pellengér helye,
illetve a boszorkánykötöző füles cölöp a tér közepén.
Készítette és kiadta: Bartha Imre

Bocskay-tér (1900-as évek eleje)
A képeslapon a főtéren tartott heti vásár elevenedik meg.
Látható a Kossuth szobor, a Református templom
és a Bocskay szállod épülete.

     

Római katolikus templom (1913)
A képeslapon, a templom előtt
Nagy Imre ekekovács ekéi láthatóak.
Kossuth szobor avatása (1904. október 2.)
A szobor avatásán készült csoportkép közepén
Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc látható.

 Kossuth szobor (1900-as évek eleje)

 

          

Városháza és a Kossuth szobor


 
Petőfi szobor
A Laborcz Ferenc szobrászművész által,
1948-ban készített Petőfi szobor
eredeti helyén, a Köztársaság téren.

 

Hajdúnánás főtere (kb. 1960-as évek)
A fotón látható a Református templom és főtér parkjában a Kossuth szobor, valamint a Szovjet hősi emlékmű.

 


 

 


     Kendereskert   

Bikagombozás (1930-as évek)

 

Kendereskert
Balról jobbra: Martinek Imre, Máró László
és Máró Sándor
 "szíp" Máró László és Békés (1932)
A fotó a Budapesti Mezőgazdasági kiállításon készült.
Máró László Békés nevű bikájával I. díjat nyert.

 


 

 

 

     Csiha-malom   

A régi malomépület (1952)
A kép bal szélén a Csiha Győző által építtetett lisztraktár,
mellette a koptató és a malomépület látható.
A malomépületben volt a mérlegház és az olajmalom.
A régi és az új malmot a zsákoló csúszda kötötte össze. 

 
Silók (kb. 1940-es / 1950-es évek)
A régi és az új malom épülete a silóval.



 

 

Érkeznek az őrlősök a malomba (kb. 1950-es évek)

   


 

 

 

Gimnázium  

Református Gimnázium (1900-as évek eleje)

 

Református Gimnázium tanári kara (1928)
Ülő sor, balról jobbra: Vad Péter, Jókai Lajos,
Dr. Varga Sándor, Márk Imre, Váczy József,
Lengyel Endre és Lovas Aladár.
Középső sor, balról jobbra: Nikodémusz János, Soós Béla,
Király Sándor, Dr. Tóth Lajos, Magi Ferenc és Kovács Nagy Lajos.
Felső sor, balról jobbra: Szőcs Lajos, Igmándy József,
Magi Lajos és Makrány Lajos.

Márk Imre igazgató búcsúztatása (1933)
A kép az igazgató búcsúzása alkalmából készült
és a Református Gimnázium akkori tanári kara látható rajta.





 

       


 

 

 

Református Általános Iskola

Református Általános Iskola (1937)
Fotót készítette: Síró János

 


 

 

 

Posta

Posta épülete (kb. 1900-as évek közepe) Posta épülete belülről (kb. 1900-as évek közepe)

 


 

 

 

Üzletek

Ruházati Áruház
A Dorogi utca Köztársaság tér felöli sarkán álló áruház,
Gál Béla kereskedő tulajdona volt. 
Ruházati Áruház - Rövidáru osztály
Gál Béla és egyik dolgozója az áruház rövidáru osztályán.

 

Hangya Áruda és dolgozói (kb. 1950-es / 1960-as évek)

 

Alaszka Diszkont (1999)
A bolt a Bocskai u. 9-11. szám alatt állt.
Fagyizó (kb. 1990-es évek)
A fagyizó a Dorogi utcai üzletsorok között állt.

    


  

 

 

Gyógyfürdő

A fürdő főbejárata (kb. 1960-as / 1970-es évek)

 

Strandolók (kb. 1980-as / 1990-es évek) Megtelt medence (kb. 1980-as / 1990-es évek)
Fotót készítette: Tar József

   

Halászcsárda (kb. 1980-as / 1990-es évek) Csónakázó tó (kb. 1980-as / 1990-es évek)

 


                  

   

 

Vasútállomás

Indóház (1903)

 


 

 

 

Városi rendezvények

Szüreti bál (1950-es évek)

 

Majális - felvonulás

 
Majális - felvonulás
A felvonulók a Klapka utcán járnak.
Háttérben a Kispipa Vendéglő látható.

 

Népművészeti vásár (1978) Népművészeti vásár (1978)

 

I. Aratófesztivál (1986) Aratóverseny (1986)
Az I. Aratófesztivál résztvevői kaszálás közben.