2023. november 30-án tartottuk hagyományos helyismereti vetélkedőnket, melynek témáját ezúttal a Nánási séták című helytörténeti kiadványunk adta.
A témát adó leporellók útvonalát követve, egy-egy séta során az olvasó jobban megismerheti városunk épületeit, emlékműveit, településszerkezetét, múltját és jelenét, valamint a titkokat rejtő kurgánok világát. A gyerekek minden nap elsétálnak a kiadványban szereplő helyszínek előtt és nem is sejtik, milyen történetek fűződnek hozzájuk. Ezért gondoltuk úgy, hogy idén ezzel a témával próbáljuk meg közelebb hozni az 5-6. osztályosokhoz városunk múltjának egy kis szeletét.
A verseny előtt, a felkészülési időszakban a csapatok egy előzetes feladatot is teljesítettek. Kiválasztották az egyik Nánási séta leporellót és minden állomásnál készítettek egy csoportképet. A nevezők a város központjában lévő emlékműveket és néhány fontosabb épületet sorra vevő kiadványt választottak.
A vetélkedőre könyvtárunk munkatársai hét feladattal készültek, mely során vaktérképen és körülírás alapján kellett felismerni helyszíneket, időrendi sorrendbe kellett tenni eseményeket, a kurgánokat, az épületeket és az emlékműveket kisebb részletük és állítások alapján kellett azonosítaniuk. Az utolsó játékban - egy digitális kvízjáték során - a kiadvánnyal kapcsolatos tudásukat tesztelhették a versenyzők.
A játékra idén 11 csapat jelentkezett városunk iskoláiból. Minden csapat nagyon felkészült és ügyes volt, így szoros, izgalmas vetélkedő kerekedett.
A vetélkedő helyezettjei
I. helyezett: Nánási Tudorkák - Mónus Dóra |
II. helyezett: Bocskai utódai - Kaszás Aliz |
III. helyezett: Nánási sétálók - Kardos Levente |
A versenyzőknek köszönjük, hogy ilyen felkészültek voltak, a csapatokat segítő pedagógusoknak pedig köszönjük a munkáját! A győzteseknek ezúton is gratulálunk!