2026. március 27-én immár tizenhetedik alkalommal rendeztük meg a Tündérlesen című tavaszi versmondó fesztiválunkat. Az idei eseményen 13 nagycsoportos óvodás szavalatát hallgathatta meg a közönség, akik bátran és nagy lelkesedéssel léptek színpadra.
A rendezvényen a Hajdúnánási Óvoda óvodapedagógusa, Kórik Valéria, valamint a Hajdúnánási Református Óvoda óvodapedagógusa, Szőke Erzsébet velünk együtt hallgatták meg a csodás versmondásokat, majd a program végén elismeréssel szóltak a gyermekek szerepléséről, és köszönetüket fejezték ki a szülőknek és a felkészítő pedagógusoknak, hogy segítették a gyerekeket a felkészítésben.
A verses délután végén – hagyományainkhoz híven – minden kis versmondó emléklapot és meglepetéscsomagot vehetett át, méltó elismeréseként a szereplésének.
Gratulálunk minden versmondónak, igazán ügyesen szerepeltetek! Bízunk benne, hogy a jövőben az iskolás versmondó versenyeken is viszontláthatunk benneteket.
Könyvtárunk munkatársai ezúton is hálásan köszönik a szülők és az óvodapedagógusok támogatását, valamint a gyermekek lelkiismeretes felkészítését.